Az előző részben a legfontosabb eszközöket soroltam fel nektek, most viszont ezeknek a működési elvébe is beavatlak titeket.
Elsőként nézzük is meg a keverőt. Nos, el kell döntened, hogy mivel, szeretnél rögzíteni. Mindig gondoljátok át, hogy hány csatornára van szükséged. Ugye ez hangszer függő, tehát vegyük példának a dobot. A felvétel általában 8-12 sávon történik. Ezek a sávok egymástól függetlenek, vagyis külön szekciókra bonthatóak. A nagydob felvétele 2 db erre a célra speciálisan kialakított mikrofonnal történik, az egyik a frontbőrön keresztül a másik pedig az ütőfelülethez közel, ezt még ki szokták egészíteni egy Subkick -el a zsírosabb mélyek kiemelése érdekében.

A pergődob felvétel szintúgy 2 db mikrofonnal történik az egyik az ütőbőr felett, a másik az ütőbőr alatt helyezkedik el, az utóbbi azt a célt szolgálja, hogy a rezó bőr hangját is bele tudják keverni a soundba. Így teltebb lesz a hangzás. A tamoknál pedig könnyebb a helyzet itt elég az 1 db mikrofon felületenként. A cintányérok hangját az Overhead mikrofonok fogják föl. Itt általában 4 db mikrofont használunk, kettő a tányérok fölé 1 db a lábcinre 1 db a ride cinre. Továbbá 2 db room mikrofont is alkalmazunk a térhatás érdekében. De kanyarodjunk vissza az elejéhez, mert kicsit elszaladtunk . A keverővel való rögzítést 2 részre lehet osztani . Az egyik az analóg a másik pedig a digitális felvétel. Az analóg lényegében egy sávban tud rögzíteni itt, léphet fel az a probléma, hogy nem tudunk a sávokhoz hozzáférni, hiszen a felvételt kezelő program automatikusan egy sávvá sűrít össze mindent. De ezt is orvosolni lehet, mégpedig úgy, hogy be kell szereznünk hozzá egy analóg digitális átalakítót, vagyis AD/DA konvertert. Ez az eszköz képes arra, hogy az analóg jelet digitálissá alakítsa. Veszteségmentesen lehet az adott hangjellel dolgozni. Így nem lesznek időbeli eltérések, vagyis kicsi a latency(késés) esélye. A konverter jelét ki kell osztani egy úgynevezett ADAT egységre, amely a sávokat részekre bontva szerkeszthetővé teszi. A digitális pultok esetében, amelyek már rendelkeznek USB csatlakozóval, jóval könnyebb dolgunk van, hiszen egy kábel segítségével a kívánt felvételi anyagot több sávra oszthatjuk szét.
Ezek manapság már elérhető árkategóriában is kaphatóak. Főként a Behringernek az X32 sorozata, amely már iPhone dokkolóval is rendelkezik, kívántképpen alkalmas zenei produkciók késztésére. A hangkártyák 4-8 sávig terjednek. Ezek többségét rackes kivitelben gyártják [1U magas 19" széles]. Itt nem kell, AD/DA konvertert alkalmaznunk, hiszen a kártya magába foglalja mindezt. Alacsony zajszintű és mindamellett, hogy a rackbe ahol effektek és elő fokok vannak, könnyen lehet csatlakoztatni egymáshoz őket akár kisebb kábelek segítségével. Funkcióit tekintve beépített fantomtáp [+48V] akár mind a 8 csatornán, vonalbemenetek, monitor kimenet, füles kimenet továbbá az USB csatlakozó található rajta. A felvett anyagot a kívánt sávokra osztja szét mindezt veszteségmentesen.
A következő részben a fejhallgató erősítőkről és az effektezésről lesz szó köszönöm, hogy velem tartottatok! Találkozunk a következő részben. Addig is nyugodtan írjátok, meg miről szeretnétek pontos leírást kapni.

Ha ez az élő jel bekerül a számítógépbe, annak más sávokkal való keverése és a monitorozás céljából történő visszaküldése kétszeresen is lelassítja azt: először, amikor a számítógépbe kerül (jön az áruszállító bácsi), majd a visszaküldéskor. Ez a be-ki irányba történő jelfolyam egy zavaró tényezőt jelent mindenki számára.

Két egyszerű megoldás létezik a probléma orvosolására; a harmadik túl drága. Legelőször is jó tudni, hogy a legtöbb audió interfész (külső hangkártya) zero latency, azaz “nulla késés” visszahallgatásra is alkalmas. Ez egy analóg busz, ami a beérkező jelet annak digitalizálása vagy számítógépbe küldése nélkül egy kimondottan visszahallgatási célra tervezett fejhallgató (vagy egyéb) kimenetre is átküldi. Amint beállítod ezt a funkciót az interfész beállításainál, a zenész a játékkal egyidejűleg hallhatja szinkronban a zenét. Ilyenkor a felvételi sáv egy picit késhet, de ez senkinek nem lesz észrevehető, hisz a felvételre kerülő anyagot a monitoring buszon keresztül hallgatja a zenész vagy aki akarja.

Abban az esetben, ha az interfész nem rendelkezik hasonló adottságokkal, hasonlóképp megoldhatod a problémát egy hardware eszközzel; talán egy kis átalakítás is szükséges lehet. Mindenek előtt érdemes a hangkártyát egy aux vagy busz kimeneten keresztül egy keverőpulthoz csatlakoztatni, hogy a teljes hanganyag lekeverését elkerüld. A digitális keverőpultoknál a rendszer optimalizáltsága miatt ugyan nem 0, de annyira kicsi a késés, hogy az szinte észrevehetetlen. A Yamaha már évekkel ezelőtt is gyártott 2ms késésű külső eszközöket. A keverőpultok többsége már rendelkezik hasonló funkcióval: a bemeneti jelet két helyre vezérelheted ki, így azt, amelyik a számítógépbe kerül késést előidézve neked már nem kell figyelned, csak a másikat, ami nagy sebességgel visszakerül feléd.

A legtöbb hangkártya megengedi, hogy a buffer (raktár) méretét beállítsd. Jogos lehet a kérdés, hogy “Miért ne állítanám a legkisebbre, hogy lecsökkentsem a be és kimenet közti időt?” Nyugodtan próbáld ki, de minél kisebb a buffer mérete, annál többet kell a processzornak (CPU) dolgoznia. Egy bizonyos pont után (ezt ki kell tapasztalni a saját rendszereden), a buffer méretének csökkentése pattogó zajos hanghoz vezet. Ezek a zajok átvitt értelemben azért keletkeznek, mert a processzornak ennél a tempónál el kell dobálnia egy-két “árut”, hogy tartani tudja a tempót.

Ebben az esetben (ha a késés hallható és a processzor már nem bírja a tempót,) a megoldás az, hogy venni kell egy gyorsabb számítógépet. Ettől függetlenül nem szabad elfelejteni, hogy minél több sávval dolgozol, több (akár virtuális) hangszerrel, szükséges lesz a buffer méretének növelése, pláne ha a mintavételezési rátát magasabbra veszed.

A MIDI esetében nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a késés jelentősebb lehet, mert a MIDI eszköznek 1ms-ra is szüksége lehet a MIDI adat előállítására, majd a rendszernek újabb pár, hogy azt feldolgozza és audió jellé alakítsa. A MIDI eszközök használata esetén sokkal zavaróbb lehet a késés. Ez egy gyors rendszerrel és megfelelő interface-el kevésbé érezhető, de kis késést általában mindenki tapasztal. Ez a késés a megszoksz vagy megszöksz kategóriába tartozik: egy templomban játszó orgonista sem káromkodik folyton, mert később hallja a játékot (- a visszhangokról nem is beszélve). Egy koncerten a 20-30 méterre lévő hangfal kb. 20 ms késést követ, mégse zavar senkit.

A szoftware szintikkel a késés tovább csökken és mivel legtöbbünk ezt használja, nem kell a falat kaparni. A softwares effektek viszont egy újabb adag késést jelentenek. Az élő felvételeknél semmiképp ne vedd fel a hangot élő effektel, ha a számítógéped nem bírja, mert csúnya vége lehet! Ezt csak erős gépnél és indokolt esetben szabad megtenni. Ez olyan, mintha a raktárosnak minden csomagra még egy masnit is kéne tegyen. A hardware-es effektek ugyan gyorsabbak, de ott is érdemes a felvételt követően beállítani a végső hangzást, finomítani azt.

A mai világban a hang késésének drasztikus csökkenése mellett egy új probléma lépett fel: a vizuális késés. Amikor a hangot a rendszer feldolgozza, nem fog azon idegeskedni, hogy annak a képét időben meg is jelenítse a drága főnök úr kénye-kedvére. A késés ugyan a hangban nem jelentkezik, de a felvett anyagot a monitoron jóval később látjuk, mint halljuk (élő felvételnél). Ez lenne a legkevesebb probléma, de az automatizáló görbék adatainak változtatása úgyszint lelassul a CPU túlterheltsége miatt. Ilyenkor szakadozva fog elhalkulni egy adott sáv, ha az élő felvételnél ezt rögtön paramétereztük. Emiatt is érdemes a sávokat és automatizálókat utólag megszerkeszteni és paraméterezni. A finomítást tehát mindíg hagyd a végére és próbáld meg a késés szempontjából lényeges dolgokat elhagyni. Állítsd egy picit magasabbra a buffert és optimalizáld a rendszered és a felvételt!