stúdió technika , mikrofon tesztek , zenei szoftverek , zeneszerkesztés , hangszertesztek , személyes tapasztalatok

StudioTech blogja

StudioTech blogja


Házi stúdió létrehozása 2. rész [keverők és hangkártyák]:

2015. november 08. - studiotech

Az előző részben a legfontosabb eszközöket soroltam fel nektek, most viszont ezeknek a működési elvébe is beavatlak titeket.
Elsőként nézzük is meg a keverőt. Nos, el kell döntened, hogy mivel, szeretnél rögzíteni. Mindig gondoljátok át, hogy hány csatornára van szükséged. Ugye ez hangszer függő, tehát vegyük példának a dobot. A felvétel általában 8-12 sávon történik. Ezek a sávok egymástól függetlenek, vagyis külön szekciókra bonthatóak. A nagydob felvétele 2 db erre a célra speciálisan kialakított mikrofonnal történik, az egyik a frontbőrön keresztül a másik pedig az ütőfelülethez közel, ezt még ki szokták egészíteni egy Subkick -el a zsírosabb mélyek kiemelése érdekében.

750-subkick_lifestyle.jpgsnare.JPG
A pergődob felvétel szintúgy 2 db mikrofonnal történik az egyik az ütőbőr felett, a másik az ütőbőr alatt helyezkedik el, az utóbbi azt a célt szolgálja, hogy a rezó bőr hangját is bele tudják keverni a soundba. Így teltebb lesz a hangzás. A tamoknál pedig könnyebb a helyzet itt elég az 1 db mikrofon felületenként. A cintányérok hangját az Overhead mikrofonok fogják föl. Itt általában 4 db mikrofont használunk, kettő a tányérok fölé 1 db a lábcinre 1 db a ride cinre. Továbbá 2 db room mikrofont is alkalmazunk a térhatás érdekében. De kanyarodjunk vissza az elejéhez, mert kicsit elszaladtunk . A keverővel való rögzítést 2 részre lehet osztani . Az egyik az analóg a másik pedig a digitális felvétel. Az analóg lényegében egy sávban tud rögzíteni itt, léphet fel az a probléma, hogy nem tudunk a sávokhoz hozzáférni, hiszen a felvételt kezelő program automatikusan egy sávvá sűrít össze mindent. De ezt is orvosolni lehet, mégpedig úgy, hogy be kell szereznünk hozzá egy analóg digitális átalakítót, vagyis AD/DA konvertert. adc_symbol.jpgEz az eszköz képes arra, hogy az analóg jelet digitálissá alakítsa. Veszteségmentesen lehet az adott hangjellel dolgozni. Így nem lesznek időbeli eltérések, vagyis kicsi a latency(késés) esélye. A konverter jelét ki kell osztani egy úgynevezett ADAT egységre, amely a sávokat részekre bontva szerkeszthetővé teszi. A digitális pultok esetében, amelyek már rendelkeznek USB csatlakozóval, jóval könnyebb dolgunk van, hiszen egy kábel segítségével a kívánt felvételi anyagot több sávra oszthatjuk szét.
Ezek manapság már elérhető árkategóriában is kaphatóak. Főként a Behringernek az X32 sorozata, amely már iPhone dokkolóval is rendelkezik, kívántképpen alkalmas zenei produkciók késztésére. A hangkártyák 4-8 sávig terjednek. Ezek többségét rackes kivitelben gyártják [1U magas 19" széles]. Itt nem kell, AD/DA konvertert alkalmaznunk, hiszen a kártya magába foglalja mindezt. Alacsony zajszintű és mindamellett, hogy a rackbe ahol effektek és elő fokok vannak, könnyen lehet csatlakoztatni egymáshoz őket akár kisebb kábelek segítségével. Funkcióit tekintve beépített fantomtáp [+48V] akár mind a 8 csatornán, vonalbemenetek, monitor kimenet, füles kimenet továbbá az USB csatlakozó található rajta. A felvett anyagot a kívánt sávokra osztja szét mindezt veszteségmentesen.
A következő részben a fejhallgató erősítőkről és az effektezésről lesz szó köszönöm, hogy velem tartottatok! Találkozunk a következő részben. Addig is nyugodtan írjátok, meg miről szeretnétek pontos leírást kapni.

Hangszerkesztő és stúdió szoftverek


steinberg-cubase-5-242535.jpgSzámos zenei szoftver létezik ezek közül kiemelkedik a Sonar, Cubase, Ableton,  Audacity. 

Az utóbbi programot azért említeném meg mivel számos jó funkcióval rendelkezik. Ingyenes és mindenki hozzá tud férni könnyen az Audacity hivatalos oldaláról . Igaz , hogy némi fejlesztés még ráférne de kiváló hangszerkesztő program.

A Cubase sorozat elemei is nagyon nagy fejlődésen mentek keresztül. A program számos olyan funkcióval bővült ki amelyek nagyon hasznosak lehetnek a zeneszerkesztésben és felvételben . A legújabb verzió a Cubase 7.5 amely már sokkal több funkciót kínál mint az elődjei. Íme egy videó az új fejlesztésről: Katt ide
Az Ableton is kiválóan alkalmazta az effektek és loopok támogatását , mivel sokrétűen alkalmazhatóak zenei betétek szerkesztéséhez is . Az Ableton családja is bővül pár új dologgal.
A zenénket ha lassúnak vagy gyorsnak találjuk optimizálja az Ableton és kerek tempót alakít ki. 
A Sonar termékek is rohamos fejlődésne indultak. Az EzDrummer támogatásával sok MIDI hangot tudunk előcsalogatni, de válogathatunk a kedvenc dobszerkómodellek közül is.
A Sonar újabb verziói kompatibilis Midi vezérlőkkel is amely lehetővé teszi a gyönyörű zongorahangokat és kórushangokat.
A sok effekt közül az EZDrummer a legmegfelelőbb arra , hogy elektromos dobunkat is rácsatlakoztatva PC - eszközünkre vagy hangkártyán keresztül , dobhangokat tudjunk módosítani.
süti beállítások módosítása